Bókay Antal Fejtő Ferenc
útitársai (baloldali
melankólia) Aki Fejtő Ferenc mellé szegődik,
az egy egész évszázadnak lehet útitársa. Mert a magyar szellemi történelem e
nagyszerű személye épp 2009-ben lett volna száz éves. Igaz persze (Agárdi
Péter írja a könyvében), hogy elrontotta a tervezett „hatalmas bulit” azzal,
hogy jó egy évvel korábban mégis itthagyott minket. Különös története,
közelmúltja van a Fejtő kultusznak. A rendszerváltás után hazalátogató Fejtő
valamiféle fókusz-személye lett a 20. századi történetnek, talán három okból
is. Egyrészt mint József Attila egykori barátja, munkatársa és a költő valódi
jelentőségének felismerője, kortársként megfogalmazója, másrészt mint az AFP,
a francia hírügynökség politikai újságírója és jelenkor-történész szerzője.
Az első hatás gyökere a világháború előtti évekre, a második a háború utáni
időszakra, a hidegháború idejére visz minket vissza. Van persze egy harmadik
Fejtő hatás: az említett két forrású rang mentén Fejtő nem ritkán reagál,
nyilatkozik a rendszerváltás utáni magyar politika, közélet dolgairól is. Ami
azonban a legfontosabb tanulság, tapasztalat a Fejtő-kép kapcsán, az egy
sokkal nehezebben leírható, átfogóbb hatás-jelenség: Fejtő a liberális
baloldaliság történetileg is kidolgozott személyes megtestesülése. Mint ilyen
egyszerre van morális, élettapasztalati, politikai, sőt társadalomelméleti
tanulsága is. Ma már jól látszanak a
Fejtő-kultusz alakulásának lépései: a negyven év után hazalátogató szerző
hozta magával az évtizedek alatt készült műveit, közben megélt sorsát,
tapasztalatait. Ezt az intenzív publikációs időszakot kerekítette ki a száz
éves József Attila évforduló 2005-ben. Ezzel mintha ki is fogyott volna a
Fejtő-kincstár, mely 2008-ban, Fejtő június 2-i halála után inkább csak
nekrológok formájában értelmeződött tovább, és a száz éves évforduló is – két
kivétellel – javarészt csak rövid, újságcikknyi elemezéseket hozott. Pedig
aligha volt, van olyan időszak, amikor a korszerű közép-európai liberális
baloldaliság kérdése (és megválaszolása) kényszerítőbb (sőt kétségbeejtően
sürgetőbb) lenne, mint mostani éveinkben. Recenziómban erről a két hosszabb
centenáriumi írásról (vagy íráscsokorról) lesz szó. A megnevezés
bizonytalansága abból fakad, hogy az egyik publikáció egy web-lap Fejtőről (www.fejto100.hu),
Földes Anita szerkesztésében, a másik egy könyv Agárdi Pétertől Fejtő Ferenc testamentuma, Bp.
Kossuth, 2009.) A század utasa
Aligha lehetne jobb Fejtő Ferenc
meghatározást adni, mint ami beszélgető-könyvének[1]
címében szerepel, és amit a róla szóló írások azóta is gyakran ismételgetnek:
ő a „század utasa”. A kifejezés jelzi egyrészt a hosszú élet kínját és szerencséjét, hisz
Fejtő születésekor még javában létezett a Monarchia, Ferenc József képei lógtak
mindenfelé, ötéves volt, amikor megkezdődött az első világháború, 21 évesen
találkozik és összebarátkozik József Attilával, 29 évesen a Szép Szó egyik szerkesztője, alig
harmincévesen már emigrál Franciaországba, 36 éves lett, mire túlélte a
második világháborút, két év múlva államtitkárnak hívják az új magyar
kormányba, de jó érzékkel Párizsban marad, Károlyi Mihály, akkori párizsi
magyar nagykövet titkára. Érett férfikorában Közép-Kelet-Európa szakértő
újságíró, aki persze nem tud Kelet-Közép-Európába és hazájába se visszajutni.
Aztán a rendszerváltás után emblematikus figura, e sokféle tapasztalat
centruma, kisugárzása, olyan valaki, aki nemcsak beszél a tényekről, a
történelem valóságáról, hanem saját valós életében, mindennapjaiban át is
élte azokat. Az „utasa” persze azt is jelenti, hogy az illető személy nem
alakítója a századnak, hanem csak viszi a történelem, az élet vonata, csak
„vele tart”, ott van, reagál rá, beszélget vele. Igen, talán ez volt Fejtő
legjellemzőbb műfaja, a beszélgetés, társalgás a századdal és a század
sokféle lakosával. Nem ismerek olyan szerzőt, akinek Fejtőnél több
interjú-kötete, felkérésre vagy saját ötletre született dialógusa jelent
volna meg. És a „műfaj: az ember”, ha szabad továbbfűzni Buffon nevezetes
mondását. Ezzel a beszélgetős bölcsességgel, csábítással varázsolta el Fejtő
a vele ténylegesen találkozókat, és kései olvasóit is. Valahogy az élet, a
mindennapok szintjén realizálódó történelemben lehetett vele társalgást
folytatni. Aztán a társalgás mindig személyes is, van benne jó adag csábítás,
vonzás, vágy, hatás, libido kiélése. Lehet, hogy Fejtő is e dialógusokból,
sokszor vonzó fiatal nőkkel folytatott beszélgetésekből szívta magába azt a
fantasztikus életerőt, amely majdnem száz évig működött. Az interjúkban,
beszélgetésekben persze gyakoriak az ismétlődő történetek, a „hogyan
ismerkedtem meg József Attilával”, a „miért is nem lettem államtitkár
1947-ben” és sok más fragmentum újra és újra felbukkan. A Fejtő web-lap
nagyszerű ötlet és kiváló munka, a Magyar Marketing Szövetség és az Internet
Marketing Klub versenyében nem véletlenül lett a kultúra kategóriájában az Év
Weblapja. Azonban, mint minden weblap (egész más médium, mint a könyv),
végtelen és befejezhetetlen, használója örömmel tekint a megtalált szövegekre,
és némi csalódással hiányol még ezernyi más írást. Földes Anita személyes
beszéltetője volt az idős mesternek, a weblap a Fejtővel élete utolsó
időszakában együtt töltött sok óra és magnózott beszélgetés hátterére épül.
Jellemzők azok a hangsúlykülönbségek, amelyek az előbbi bemutatásom és
aközött állnak fenn, ahogyan Földes Anita foglalta össze a „Miért jött
létre?” fejezetben Fejtő jelentőségét: „Kereken a 100. évét töltötte volna be
2009. augusztus 31-én Fejtő Ferenc író, újságíró, szerkesztő, kritikus,
politikai elemző, történész-esszéista, Kelet-Európa szakértő, apa, nagyapa,
barát, kolléga, ismerős, udvarló, szerető, zenerajongó, társalkodó, vitázó,
tanár, mester, versenytárs, ellenfél, ellenség – s ki tudja, hányféle
szerepet betöltő bölcs. Monsieur „Festő”, François, Ferenc, Feri bácsi, Feri
megszámlálhatatlanul sok ember életében jelentette a kedves polihisztort, a
humanista européert. Ismert mindenkit, s olyan típus (volt), akit mindenki
a sajátjának érez”. A weblap szerkezete
üdítően egyszerű, jól átlátható, a szalagra hét fejezet került fel, ezeken
belül legördülő menük ajánlanak résztémákat. Az első fejezet a „megFEJTŐ”,
rövid életrajzot, képeket és videorészleteket ad (sajnos csak töredékét a két
interjúfilmnek). A „100 ÉV VAGÁNY” rész Földes Anita készülő interjúkönyvének
részleteit hozza írott és hangzó formában. Itt is csupán nagyon rövid, pár
oldalas írott szövegek, és összesen vagy hét percnyi interjú anyag érhető le.
A „MŰVEIBŐL” fejezet érdekessége a kiadatlan Rajk-per elemzés néhány
részlete, Thomas Schreiber inkább csak leíró kézirat-bemutatása, de olvasható
még két levél, a „RÉSZLETEK” alfejezetben pedig pár részlet Fejtő műveiből,
beszélgetéseiből. Ebbe a részbe, a szöveg-idézetek közé lett elrejtve egy
bibliográfia Fejtő műveiből, ezt mindenképpen külön, könnyen megtalálható
önálló fejezetként kellene kezelni. A „REFLEXIÓK” három részegysége a „Mások
szemével”, a „Nekrológok” és a „Látogatók mesélik”, a „KEDVENCEK” pedig Fejtő
kedvelt József Attila szövegeit és zenéit hozza. Az utolsó tematikus egység a
„100. ÉVFORDULÓ” „ESEMÉNYEK” egysége a 2009-es (meglehetősen kevés) történést
tartalmazza, a „SAJTÓ” pedig a Népszava
Fejtő különszámát hozza. A weblap nagyszerű
indulás, azonban csak akkor van értelme, ha intenzív munkával folytatódik is,
napról napra bővíteni kellene. Érdemes lenne Fejtő munkáiból, sőt a róla
szóló írásokból is minél többet online elérhetővé tenni, kellene egy minél
részletesebb bibliográfia a Fejtő szakirodalomról, és egy olyan részt sem
lenne rossz kialakítani, amely online publikációs lehetőséget biztosítana a
Fejtővel, vagy a munkáihoz kapcsolódó témákkal foglakozó kutatóknak. Komp-személyiség
A másik 2009-es publikáció Agárdi
Péteré, ő kétségtelenül Fejtő legjelentősebb kutatója, már 1982-ben
monográfia terjedelmű munkát publikált[2] Fejtő 30-as évekbeli irodalomszemléletéről,
majd folyamatosan jelentetett meg tanulmányokat, tanulmányköteteket[3]
e témában. A centenáriumra megjelent Fejtő
Ferenc testamentuma című négy
tanulmánya folytatja (bár még nem monografikus részletességgel) Fejtő
pályájának elemzését, és egyben új hangsúlyokkal vet fel a korábbi könyvben
már tárgyalt kérdéseket. A kötet négy tanulmánya közül az első, „A ’szép szó’
írástudója” a „Fejtő jelenség” áttekintését adja, „A Nyugat és a Szocializmus
vonzásában” azt elemzi, hogy Fejtő milyen utat járt be ifjúkorában, hol volt
a helye a korabeli magyar társadalmi önismeret sokféle irányában. A „Fejtő
Ferenc és a József Attila-centenárium” című harmadik egység a jelenkori
magyar társadalmi és politikai tudat irányait, benne Fejtő pozícióját
vizsgálja, végül a negyedik, „A ’csakazértis’ baloldali” a szociáldemokrácia,
baloldaliság mai lehetőségeit kutató Fejtőt értelmezi. A könyv egészének
fontos tendenciája pontosan ez: már nem elsősorban a József Attila recepció
és egy ebből kibontható marxista művészetfelfogás a tanulmányok középpontja,
hanem a korszerű baloldaliság lehetőségének (sokszor persze József Attilához
is kifejezetten kötődő) vázlata válik központivá. Agárdi írásaiban is
visszatérő gondolat a Fejtő jelenség komplexitása, meghatározhatatlansága.
Valamiféle „komp-személyiség” volt ő, magyar és európai, zsidó és keresztény,
polgári és szocialista (ahogy Agárdi írja: „polgári szocialista vagy
szocialista polgár”): „a magyar, horvát, cseh, német zsidó, francia, olasz
kultúrák sajátos szintézisét megtestesítő Fejtő-írásmód a történelmi baloldal
legjobb intellektuális örökségét gazdagítja,
a friss szellemű, európaian magyar és magyarként európai
értelmiségét.”(17). A könyv fejezeteinek beosztása is jelzi Agárdi kettős
érdeklődését: egyrészt a baloldali irodalom, költészet lehetőségeit,
Fejtő-féle konstrukcióit keresi (elsősorban József Attila és a két háború
közötti időszak kapcsán), másrészt magának a baloldaliságnak történelmi és
politikai lényegét, kereteit kutatja elsősorban a 20. század második felének
alakulása tükrében. A két téma persze össze is kapcsolódik, a két háború
között Magyarországon nem akármilyen szociáldemokrata mozgalom működött, és a
jelenkorban, a József Attila centenárium kapcsán újra és újra előkerül a
költő baloldalisága, marxizmusa, költészetének a társadalmi kontextushoz
kapcsolódó üzenete is. Különös betű-játék
világítja meg a két háború közötti kérdés sajátosságát: a hol kisbetűvel, hol
nagybetűvel írt „nyugat” illetve „szocializmus”. Kétségtelen, a „nyugat”
fejlődéstörténeti metafora és modernizációs paradigma” (23), a „szocializmus”
pedig egy eszmerendszer, egy baloldali társadalmi építkezés és
viszonyrendszer sok vihart megért szava, jelszava. De nagybetűvel írva már
két közel egy időben indult folyóirat neve, a Nyugat a radikális modernitás „művészetek autonómiáját hirdető,
liberális szellemű folyóirata”(25), a Szocializmus
pedig a magyar szociáldemokrata mozgalom elsősorban politika- és
társadalomelméleti fóruma, ezek „közösen alkották a 20. század eleje második reformnemzedékének tehetséges
gárdáját” (27). Vannak jelentős átfedések köztük és még jelentősebb
különbségek, de szempontunkból közös az, hogy Fejtő emigrációja előtt
mindkettőben rendszeresen publikált. Egy hosszabb elemzésben Agárdi Péter
nyilván bevenne más orgánumokat is, elsősorban a Korunk-at, és nyilván részletesebb értelmezést kíván a Szép Szó is. A Nyugat és a Szocializmus
ilyen kiemelt kettőse azonban mégis jól jelzi Fejtő művészetelméleti,
költészet-politikai gondolkodásának kettősségét, aki „az irodalmi szabadság
nyugatos ars poeticáját nemcsak összeegyeztethetőnek tartja a „harcos
humanizmussal”, hanem egyenesen szerves egységük mellett érvel”(40), és
létrehoz egy „a baloldali valóságlátás és világszemlélet által ihletett
modern esztétikum-elgondolást” (42). Fejtő ilyen kettős kohóban olvasztott irodalom-felfogása jelentős szerepet játszott József Attila
kanonizálásában, egy marxista hátterű, baloldali, ugyanakkor a megformálás
legmagasabb, legkorszerűbb szintjét bejáró költészet képét rajzolta meg. Agárdi könyvének
másik, még átfogóbb és igen tanulságos üzenete a modern baloldaliság
gyökereinek és lehetőségeinek keresése Fejtő írásai segítségével. Fejtő
1980-ban francia nyelven publikált egy olyan kötetet[4],
amely összefoglalta, naprakészen elemezte a modern baloldaliság eszméjét és
realitását, sőt „egész életpályáját meghatározza ’a szocializmusnak a nyugati
kultúrából kinőtt formái’ iránti vonzalom” (98). Fejtő már az 1936-os
nagyszerű (Babitsot is megható) személyes sorsán, gyermekkorán is elmélkedő
útikönyve[5] óta
képviseli a „polgár vagyok és szocialista” elvet, és ennek mentén próbál a
„bolseviki szocialista” helyett egy „marxi szocialista” platformot kifejteni.
Agárdi Péter a két háború közötti szociáldemokrata eszmények és a 20. század
végének másfajta, mégis kapcsolható baloldaliság-elveinek egységét mutatja
meg Fejtő írásaiban, a piacgazdálkodás érvényére épülő verseny és az ezt kézben tartó társadalmi szolidaritás kettős eszméje mentén, melynek lényege az ipari
modernizáció, a piacgazdaság vállalása mellett „a kapitalista rendszer
folyamatos korrekciója, humanizálása” (111). Számomra a nagy
kérdés, a megválaszolatlan kérdés az, hogy a Fejtő képviselte baloldali
liberalizmus mennyire érvényesülhet ma, mennyire hatékony aktív elvi
irányként, vagy ma már csak (persze ez se kevés) hagyomány, alap, háttér,
amelyre támaszkodni lehet, de egyben meg is kell a haladni, újra kell
szerkeszteni. A baloldal mai helyzete, válsága, ha tetszik, lehet, hogy
pontosan erről szól. Fejtő távolságtartóan vélekedett a posztmodern
társadalomelméletről, politika-elméletről, pedig abban a városban élt és
alkotott, ahol a Foucault, Lyotard, Baudrillard típusú új elméletek,
magyarázatok megszülettek, és amely teóriáknak egy igen széles nemzetközi
gárda (például Ernesto Laclau vagy Chantal Mouffe) marxista politika-elméleti
relevanciáját is kidolgozta. Ezek az elgondolások már felhívták a figyelmet
arra, hogy a modern társadalom egyáltalán nem átlátható konstrukció, hanem
hátterében, tudattalan mélyében heterogén vágy és hatalom folyamatok
működnek. Fejtő tud ezek létezéséről (fundamentalizmus, populizmus,
terrorizmus stb.), teljesen pozitív morális viszonya van ezekhez, de nehezen,
vagy egyáltalán nem talál rájuk elméleti és cselekvési választ. Hasonló
értelemben karakteres, nagyszerű, de határolt a József Attila kérdésre adott
válasz. Egyértelmű, hogy József Attila számára meghatározó, és soha meg nem
tagadott volt baloldali, marxista világlátása, és ezt ma is költészete
meghatározó aspektusaként kell értenünk. Fejtő 1934óta rendszeresen hívta fel
erre a figyelmet. Van azonban a költő műveiben egy olyan, életrajzilag és
referenciálisan semmiképp sem (vagy csak nagyon reduktíven) magyarázható
aspektus, amely költészetét ma is az írhatóság közelében, mintegy élő
irodalomként tartja. Ez nemcsak a Walter Benjamin által „baloldali
melankóliának” nevezett életérzés állandó jelenléte, hanem egy olyan
formarend, amely a rendezett személy és világ mögé tud hatolni, és felmutatja
annak heterogeneitását, a bennünk, a modern emberben rejlő dekonstruktív erők
nem kizárható, felejthetetlen hatalmát. Agárdi Péter könyvében egy sereg
olyan (itt még kifejtetlen) gondolat, pont van, ahol éppen ezt a Fejtőn túli,
de éppen Fejtő Ferenc kutatói, emberi habitusa mentén történő továbblépést
teszi lehetővé. A Fejtő centenárium két
jelentősebb publikációja, Agárdi Péter harminc éves gondolkodási múltjának
hátterével született kötete és Földes Anita weblapjának friss ígérete valóban
kitűnő alkalmak, hátterek arra, hogy folytassuk e sokarcú, tanulságos
beszélgető társsal, Fejtő Ferenccel a dialógusunkat. Bibliográfia BÓKAY Antal
„Bécs, Budapest, London – a
pszichoanalízis fordulata 1924-ben” Magyar Lettre Internationale, 62
FEJTŐ Ferenc
Érzelmes utazás
Magvető, 1989 (SERRA, Maurizioval) A század utasa. Holnap Kiadó, 2002 ---------------------------------------------------------------------------------------------------- Lettre, 76. szám ---------------------------------------------------------------------------------------------------- |
[1]
Fejtő
Ferenc – Maurizio Serra: A század utasa. (Ford.: Ferch Magda) Bp. Holnap Kiadó,
2002.
[2] Agárdi Péter Értékrend és kritika – Fejtő Ferenc
irodalomszemlélete a 30-as években. Bp. Gondolat Kiadó, 1982.
[3] Például: Agárdi
Péter: Torlódó múlt – József Attila és
kortársai. Bp. T-Twins Kiadó, 1995
[4] A könyv két
változatban is megjelent magyarul. Először rövidített formában: Szociáldemokrácia
tegnap, ma, holnap. (ford.
Görög Lívia) Belvárosi Könyvkiadó, Bp. 1996. (Benne Márton Lászlóval és
Mezei Andrással folytatott beszélgetéssel), majd Mégiscsak szociáldemokrácia –
fél évszázad reformkísérletei.
(ford. Lángh Júlia) Kossuth, Bp. 2006. címmel a teljes szöveg.
[5] Fejtő Ferenc:
Érzelmes utazás. Bp. 1989. Magvető
Kiadó.